Sosem vagy egyedül

- Roxy - szóltam félve - nem tudod ki írhatta? Nem vesztél össze valakivel?
Barátnőm csak óvatosan megrázta a fejét. Látszott rajta, hogy kattogó agya a megoldást keresi.
- Jó, azért ne essünk pánikba - kezdte Anne
- Hisz lehet, hogy csak egy ártalmatlan szivatás - fejezte be a másik iker a mondatot
Én eközben föláltam, és kértem egy pohár vizer Roxynak.
- Hé, Rox! - vigyorodtam el - Megiszod ezt a pohár vizet, lenyugszol, folytatjuk a trécselést és ma nálunk alszotok - dobtam be az ötletet
- Bátyád itthon van?
- Nem, a kockatáborban ül
- Benne vagyok. Csak fel kell hívnom anyát. - mondta Roxy
-Szerintem az üzenetről - kezde az idősebbik iker, Megan - egyelőre ne szólj nekik! - fejezte be Anne
Roxy előkapta a csini, pink táskájából a a telefonját, majd szőke hajkoronáját hátradobva pötyögni kezdett a táskájához és cipőjéhet passzoló telefonján. Elnéztem, hogy mi négyen mennyire különbözünk. Roxy, aki az év számos napján csajosan öltözködik, de mindig, kivétel nélkül mindenben benne van. A csajok, akik elválaszthatatlnok, és extralányosak, rózsaszínben, de szemrebbenés nélkül ki tudják magyarázni valami oltári hazugsággal az éppen aktuális problémáinkat. És én, Kim Cox, minden balhé oszlopos résztvevője, és gyakran kitalálója, fekete hajjal és szemsminkkel. Azt hiszem, erre mondják, hogy jó csapat vagyunk.
- Hahó! - Kocogtatja a vállamat Megan - Itt vagy?
- Persze, persze - pislogtam hatalmasakat gondosan spirálozott pilláimmal.
- Jó, akkor nálatok kidolgozzuk a tervet - vigyorgott önelígülten barátnőm. A boldogságnak hamar vége lett, ugyanis amikor barátnőm gyanútlanul csipogó telefonját kezdte keresgélni csili-vili táskájában újabb üzenet jött "Azt hiszitek meg tudtok állítani??!"
Na, most telt be a pohár. Ki a franc mer szórakozni velünk? Elég volt. Feláltam a székre és körülnéztem.

- Roxanne Jones, melyiket ismered innen?
- Őőő... Háát... Vele szerintem találkoztam párszor általánosban. Asszem két évfolyammal lejjebb járt - mutatott egy kék pólós szöszi srácra.
Lepattantam az asztalról és futólépésben közeledtem az említett gyerekhez. Megragadtam a pólóját, és kérdés nélkül odahúztam a csajokhoz.
- Hogy nem sül le a bőr a pofádról? Kérj bocsánatot most! - utasítottam ellentmondást nem tűrő hangon.
- Őő.. Bocsánat, de miért? - nézett megszeppenten. Mondjuk nem csodálom, Megan és Anne szerint szívesebben tásalognának egy bérgyilkossal, mint velem, ha ideges vagyok.
- Mi a fasz bajod van Roxyval, hogy ijesztgeted?
-Őőő... Hogy? Hol? Mikor? Én csak kávézni jöttem a barátnőmmel! - mutatott idegesen egy világosbarna hajú 13-14 éves csajszira.
- Háát... Ezesetben izé... Téves riasztás. Kávézgass csak tovább, szia - mondtam, majd a lányok felé fordultam. - Na húzzunk innen!
Barátnőim még mindig dőltek a röhögéstől. A vidámságunkat a jól ismert pittyegés szakította meg. Hirtelen egytől egyig elkomorodtunk. Mindannyiunk agyában ugyanaz a kérdés motoszkált, csak féltünk kimondani.
- Ugye nem? - kérdezte Megan. Roxy csokibarnára sült arca egy csapásra hófehérré változott.
- De igen - fordította felénk a képernyőjét. "Azt hiszed, ilyen könnyű lesz? Álmodozz csak!"