Egyikünk sem mert elaludni, mert nagyon féltünk. Ez hogy történhetett? Roxy még sírt is. Mindannyian bátorítást kérve néztek rám, de most még én is beparáztam egy kicsit. Mert nem egyszerűen egyszerűen kinyílt az az ajtó, hanem erősen kicsapódott, ráadásul villámlott is. Ez még eddig oké is lenne, de pont akkor, amikor az üzenet jött. Ez hogy történhetett?
-Kim! - mondta két könnycsepp között reszkető barátnőm - kérlek mond, hogy te nem félsz, hogy ez véletlen és hogy lilára rúgdosod a seggét, ha megtudjuk ki ez! - kérlelt. Néztem a síró-remegő lányt és úgy éreztem meg kell tudnom tartani a bátor és erős lány szerepét és nem mondhatom azt, hogy nem. Mély levegőt vettem és válaszra nyitottam a szám
- Szeretném azt mondani, hogy nem parázok, de bazinagy hazugság lenne, így nem tehetem. Remélem, hogy véletlen volt, mert mást nem tudok elképzelni, így igen, erre a kérdésedre igen a válaszom. És hogy szétrúgom-e a seggét? Nem. Betöröm a koponyáját, kitépem a haját, majd megfojtom. Ezt nem ússza meg egy seggbe rúgással. Most pedig mindenki alszik, mert különben a titkos zaklatónk eléri a célját, és egy lépéssel előttünk fog járni, tudni fogja, hogy félünk, és neki ez kell. - barátnőimre néztem, és a válaszukat vártam, egyszercsak Anne szólalt meg
- Nagyon.. - kereste a szót - erős és bátor vagy - mondta ki. Meganra néztem, ő csak bólintott. Majd Roxyn akadt meg a pillantásom, ő sohajtott egyet, majd zöld szemembe fúrta a tekintetét és ennyit mondott:
-Nem is tudom mi lenne velünk nélküled - majd óvatos mosolyra húzta a száját. Nekem ennyi kellett. A bátorságom újra a helyén volt, mert tudtam, van miért. Mert vannak, akik számítanak rám, akinek az, hogy ott vagyok megnyugtatja a közérzetét, ha azt mondom van miért küzdeni feláll, és folytunkatatja.
-Véget vetünk ennek, majd megfojtjuk? - tettem középre a kezem, mire a többiek rátették a sajátjukat az enyémre, majd egy "Megcsináljuk!" kiáltással az égbe emeltük azokat. Lefeküdtünk aludni, illetve ők. A kívül mutatott magabiztosságom ellenére nem éreztem biztonságban magunkat. Előkotortam Roxy telóját, és tanulmányozni kezdtem. Hogy lehet az, hogy tudja mikor hol vagyunk? Hiszen nem láttunk senkit sem. És hogy nyitódott ki az ajtó? Hirtelen csipogást hallottam, de a telefon csendben pihent a kezemben. Majd egy fiú hang szólalt meg a fejemben. Nem volt különleges, bárki lehetett a hang tulajdonosa. Ezt mondta: "azt hiszed azzal, ha titkolod a félelmeidet erős lány leszel? És hogy egyáltalán erős vagy? Nem tudod, mire vagyok képes" borzasztóan megijedtem és csak annyira emlékszem, hogy elsötétült előttem a világ. Arra ébredtem, hogy vizes az arcom és Anne pofozgat.
- A hang.. Ne-nem vagy erős... Nem tudom mi-mi mire ké-képes
- Kim, jól vagy? Milyen hang?
- Nem tudom. Hallottam, miután csipogott a telód, de nem csipogott.
- Csipogott, de nem csipogott? Jól vagy Kim? - húzta fel egyik szemöldökét Roxy
- Igen. Vagyis nem. Nem tudom. Csak úgy csip-csip és nem vagyok rá képes és erős és nem tudom, mire képes, aztán puff és most itt vagyok.
- Puff? Csip-csip? - nézett rám kérdőn Megan - Ettél te eleget tegnap? Nem kevertek semmit a kávédba?
- Nem értitek? - kérdeztem most már határozottan, az eredeti hangszínemen - hallottam egy csipogást, majd a fejemben megszólalt egy rekedtes srác, hogy közölje, hogy nem vagyok elég erős, majd megijedtem, elájultam, lesokkolódva eldadogtam mit mondott és most nyertem vissza a rendes gondolkodásomat.
- Kim, szerintem csak álmodtad - mondta Roxy
- Szerintünk is - mondták egyszerre az ikrek
- Nem, higgyétek el, ébren voltam, megnéztem Rox telóját, hátha találok valamit, és akkor egyszer csak megszólalt. Majd megdermedtem, és újra hallottam "meg fogtok lakolni. Mind, egyesével és a nagy szőkével kezdem." Nem tudtam mit mondani, lesokkolódtam. Ez hogy lehet? Nagyon félek. Még mindig szögegyenes háttal ültem, és nem tudtam felfogni a hallottakat. Már nem tudtam türtőztetni magam, legördült egy könnycsepp az arcomon, amit követett még vagy ötven. Én továbbra is mereven ültem, de mikor Roxy megérintette a karomat, begörnyedtem és hangosan zokogni kezdtem. Nem érdekelt, hogy kemény vagyok, hogy nyolc éve nem sírtam, hogy nekem kéne tartanom bennük a lelket, egyszerűen nem ment. Elszakadt a cérna, és én hangosan zokogtam
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése